Egy olyan korszakba értünk, amelyben úgy tűnik, végképp elveszítettük a történetünket.

Jelentés- és jelentőségét vesztett kultúrává váltunk itt, Európában. Ennek következtében – egyre széthullóbb világunkban – az emberek spirituális éhsége óriási. Manapság még a köztudottan „fikcióvallások” is megélnek a vallási piacon, amelyek fő vonzereje abban áll, hogy felkínálja a lehetőséget, hogy az ember kiléphessen a teremtettségének identitásából, és istent teremtsen. Mára a felkészületlen spirituális kalandorok írásai egy polcra kerültek a kultúrákat átívelő, ősi tudásokkal, és a ma emberének olcsó fájdalomcsillapítói lettek. Ám nem számoltunk a gyógyír számtalan mellékhatásával.

Megistenülési törekvésünkért ugyanis óriási árat kell fizetnünk. Mert bár kontinensünkön már az ünnep középpontjába is az ember került (mint majd látni fogjuk, az ünnep középpontjában minden eddigi kultúrában Isten vagy az istenek álltak), megteremtettük a földi Kánaánt, egész életünket átszövi a halálszorongás, a céltalanság és céltévesztettség, a kínzó magányérzet, a jóléti-fogyasztói kultúra (és kultusz!) visszaélésszerű, függőségi helyzetei, s ezek soha nem tapasztalt méretekben jelenítik meg a különböző pszichés, spirituális és szervi krízisek egész sorát.

Ráadásul mindezen hatások alól az intézményes egyházak sem tudják kivonni magukat, amelyek érzékelhetően leginkább az igazgatási rendszereik fenntarthatóságával, a statisztikai mutatóik kommunikációs lehetőségeivel, valamint a társadalmi térfoglalással vannak elfoglalva. Néha úgy tűnik, mintha az – amúgy megérthető, sőt olykor még értéket is teremtő – erőfeszítéseik során, az intézményi és statisztikai harc maga alá gyűrné azt az üzenetet, ami rá lett bízva. Ennélfogva az emberek zavarodottsága, spirituális magánya és dezorientáltsága minden eddiginél erőteljesebb.

Hosszú ideje foglalkoztat, hogyan jutottunk el idáig, a 21. század küszöbére. 

Könyvemben nem vállalkozom arra, hogy e kultúr- és spiritualitástörténeti fejlődési ívet minden részletében felvázolom. Könyvem valóban kalandozás. Ám utunk alaposan megtervezett. Bár néha évszázadokat ugrunk át, máskor hosszabban időzünk egy-egy korszaknál, de a monumentális és szövevényes utazás hidat képez az ősi kultúrák és a jelenkor között. Utazásunk során kibontakozik valami abból az ösvényből, amelyen ideérkeztünk. 

Kalandozzon velem!