Ennek a munkának a megszületését egyetlen törekvés hívta életre, hogy megértsem azt a kort és kultúrát, amelyben élünk. Azok közé tartozom, akik úgy érzik, az ember Nagy Történetében az elmúlt korszakban egy olyan új ösvényen indult el, amelyen eddig még senki sem járt, így annak következményeivel, értékeivel és lehetőségeivel, esetleges nemkívánt hatásaival még nem nézhetett szembe. Ennek egyik látványos következménye mára, hogy elveszítettük az utat, ahonnan érkeztünk, kiléptünk a saját történetünkből, elfogyott életünkből az ünnep és a rítus, tragikusan magunkra maradtunk, és ezt mi úgy hívjuk, civilizáció, fejlődés és tudományos haladás. Természetesen én magam egyik kifejezést sem gondolom szitokszónak, és önmagában mindegyikre értékként tekintek. Ám nem gondolom, hogy e fogalmak égisze alatt minden társadalmi jelenség magyarázható és igazolható lehetne.
Épp 10 éve keresem tudatosan azokat a forrásokat, amelyek támpontokat adhatnak a jelenkor jelentősebb tudomány-, szellemtörténeti vagy kulturális dilemmáiban.
Tisztában vagyok vele, hogy a magamfajta műkedvelő kutatók nagy gorombaságokat tudnak elkövetni a középkorkutatás és ókortörténelem szent épületében. Ezért én is igyekeztem óvatosan lépkedni. Ugyanakkor gyakran és tudatosan fogom Önöket provokálni. Számomra a provokáció – annak archaikus értelmét szem előtt tartva – tudatos eszköz. A szó annak eredeti jelentésében [pro-vocatio] előhívást jelent. A ma emberét olyannak látom, mint aki beszorult saját kapcsolati, intellektuális és szellemtörténeti erődítményei mögé. Könyvem egyik célja, hogy „előhívjam” onnan.
Így mint amolyan „avatatlan provokátor” olyan dolgokat is fel szeretnék mutatni, amelyeknek kutatásaim során „szem- és fültanúja” lettem, és ami nekem segített jobban érteni, hogy a Nagy Történetben miként is vetődtünk el ide, a 21. század küszöbére. Úgy látom, hogy számos olyan meghatározó összefüggés kikopott a köztudatból, amely a korunkat megérteni akaró ember számára megkerülhetetlen fontosságú lehet.
Hosszabban időztem Nagy Konstantin császár udvarában, mert egyszerűen nem hittem el, hogy egyetlen uralkodó ilyen nagy hatással lehet arra, amit ma egyháznak, vallásnak, kereszténységnek nevezünk.
Ugyanígy megkerülhetetlennek látom, hogy a 9-13. század nagy átalakulásait jól lássuk. Talán másokat is meglep, hogy milyen társadalmi változásokat indított el az a paradigmaváltás, amikor a király helyett a papság kezdett belépni az Isten és az ember közötti közvetítő szerepbe. Elgondolkodtató, hogy a különböző pogány törzsek portyázó betörései (mint amilyen a magyaroké is volt) milyen hatással lesznek a nyugati egyház hatalomért folyó harcábra. Ezzel szoros összefüggésben pedig kibontakoznak a mindent átalakító változások a házasság és kultúránk kötődéstörténetének világában. Engem például kifejezetten megdöbbentett, hogy a 12. századig az egyháznak semmilyen szerepe nincs a házasságkötés folyamatában, azzal pedig egyenesen nem is tudtam mit kezdeni, hogy az ágyasság is csak ekkoriban kezd kikerülni a bevett tartós kapcsolati formák közül, amit a 398. évi toledói zsinat 17. kánonja szentesített, és amit még a 15. században sem sikerült az egyház és a papság életéből száműzni.
Kutatásaim során megkerülhetetlenné vált az is, hogy megértsem a teológia, a tudomány és a misztika egymástól elválaszthatatlan rendszerét. Szinte sokkolt, amikor megtudtam, hogy Newtonnak nagyságrendekkel több alkimista munkája van, mint fizikával foglalkozó. Ezek a még ma is megfejtetlen titkos jegyzetek mindenki által szabadon megismerhetők és kutathatók az Oxfordi Egyetem Történettudományi Karának jóvoltából.
Ez persze közvetlenül vezetett engem is a gyakran még ma is megfejtetlen titkos iratok, a kriptográfiák világához. Vajon mi lehetett az oka annak, hogy a spiritualitás és tudomány világában időről időre fel-felbukkannak olyan szövegek, agyagtáblák és tekercsek, amelyek fontos tudásait a szerző a titkosírás kódrendszerébe zárta. Ezek számossága persze újabb kérdéseket vet fel. Hiszen amíg a középkor szerzetesrendjei szinte kivétel nélkül a legtermészetesebb módon működtetnek alkimista laboratóriumokat, és több pápáról is tudjuk, hogy voltak ilyen műhelyeik, sőt még Mátyás király korvinái között is megtaláljuk a kor legnevesebb egyetemeinek tudósai által fémjelzett ilyen jellegű kutatásokat, addig Newton korára ezek a tudósok már arra kényszerülnek, hogy többszörös kódrendszerrel tegyék rejtetté kutatásaikat az avatatlanok szeme előtt.
A kriptográfiák és a rejtőzködés persze óhatatlanul elvezetnek bennünket a hermetikus tanokhoz, az eretnek mozgalmakhoz és a különféle titkos társaságokhoz, illetve azok egyházzal való kapcsolódási pontjaikhoz. Mivel azonban ezen a ponton elég ingoványos talajhoz érkeztünk, ezt a témakört csak szőrmentén érintjük. Ugyanis mind a titkos társaságok, mind az összeesküvés-elméletek hívei láthatóan szívesen hagyatkoznak képzeletvilágukra vagy féligazságaikra. Valójában bennünket egyik sem segít, így ebben a munkában általában óvatosam citálom ezeket